Alapítva 1925-ben

A Váncza-történet

A híres Váncza-sütőpor, az első magyar sütőpor receptjére Váncza József gyógyszerész jött rá egy gyógykészítmény kísérletezése közben. Bár kezdetben ő maga is gyógyszerészként kezdett el apja patikájában dolgozni, hamar meglátta a nagyobb üzleti lehetőséget az édesipari termékek gyártásában és forgalmazásában.

1924-ben indította el vállalkozását, saját receptjei alapján eleinte a sütőpor mellett a vanilincukor, majd a krémporok gyártását kezdte el. Később kekszekkel, csokoládéval és egyéb édesipari termékekkel bővült a termékpaletta, az alkalmazottak száma hamarosan elérte a 300 főt. Hazánkban elsőként indította el 1931-ban a leveskocka gyártást, amelyet több mint 20 féle ízben kínált a fogyasztóknak. Váncza József mindig is nagy hangsúlyt helyezett a cég arculatára, a termékek forgalmazásához igen jelentős - korát messze megelőző - marketing támogatást biztosított. A cég készítette az első neonreklámot az Oktogonon is. A termékek összes reklámját sárga-piros színkombináció jellemezte, sőt még az ügynökök is felemás - egyik oldalon piros, másikon sárgára festett - furgonokkal furikázták az árut országszerte.

Gondja volt rá, hogy ügynökei a nagyobb tételben vásárló kereskedőket céges ajándékokkal honorálják. A VÁNCZA márka hamar közismertté vált itthon a jelentős kültéri és egyéb reklámoknak köszönhetően. Ki ne ismerte volna akkor a még ma is közismert szlogent? „Haladjon Ön is a korral, süssön VÁNCZA sütőporral!”

A mi süteményeskönyvünk-et, a háziasszonyok részére nagysikerű, egyszerű takarékos recepteket tartalmazó süteményes könyvet - amelyet Váncza József állított össze, s melyhez maga készítette az illusztrációkat is - újra és újra kiadták, több mint 30 újranyomtatást élt meg a mai napig. Receptjei arról váltak híressé, hogy valamennyit viszonylag olcsó nyersanyagokból lehetett elkészíteni, és természetesen mindhez kellett Váncza-sütőpor, esetleg Váncza-vanilincukor. Korához képest is kiemelkedő üzleti érzékével és vállalkozókészségével nem véletlen, hogy több termékének piacán piacvezetővé tudott válni az erős külföldi márkákkal szemben. A második világháború után, a fokozatos államosítások miatt 1948-ban az üzemet felszámolta.

Képgaléria